24

Hellóóó!!! Utolsó előtti rész :/ holnap felteszem az epilógust és vége a történetnek...

Gyerünk Mack, csak kopogj be. Felemeled a kezed és bekopogsz majd megvárod míg kinyitja az ajtót. Hisz ez csak egy ajtó aminek túloldalán Liam van.
Milyen szörnyű dolog történhet egy ártatlan látogatástól? Maximum csak rád csapja az ajtót és megint elküld melegebb éghajlatra. Miért is lenne rám kíváncsi?
Én is undorodok saját magamtól, akkor Ő mit érezhet? Átvertem a szemébe hazudtam és most megtudta a valós igazságot. Mindent tud és még csak nem is engedte, hogy megmagyarázzam mivel rögtön kidobott a lakásából.
Undorodik Tőlem, megértem. Én csesztem el, és most nekem is kell rendbe hoznom ugyanis rájöttem valamire.
Szeretem! És erre akkor jöttem rá, mikor akkor nap megjelent nálam Louis és megcsókolt. A csókjában semmi élvezhetőt nem találtam, inkább csak utálatot iránta. Miközben csókolt, Liamre gondoltam és arra, hogy mennyire imádom mikor közel tudhatom magamhoz.
Azonban erre mikor rájöttem már késő volt, ugyanis Liam végig hallgatta az egész beszélgetésünket Louis-val így megtudta az, hogy jártunk, és hogy Paul pénz ígért azért, hogy eljátsszam a kamu barátnőjét. Ráadásul akkor az egész úgy tűnt mintha Louist választottam volna Liam helyett. Még csak szóhoz sem engedett jutni, kidobott a lakásból, de előtte még a szemembe ordította, hogy soha többé nem akar látni úgy ahogy Louist sem. És mielőtt becsukta volna az ajtót még azt is hozzá tette, hogy kilép a bandából. És becsapta ránk az ajtót.
Most gondolom mindenki azt hiszi, hogy tényleg Louist választottam mivel még szeretem. Tévedés. Miután Liam becsapta utánunk az ajtót zokogva rogytam le a földre miközben Lou felettem állt és végül magamra hagyott mivel nem tudott velem mit csinálni. Órák hosszat ott ültem Liam ajtaja előtt miközben szüntelenül sírtam és azt vártam, hogy Liam meggondolja magát.
De mint ahogy rájöttetek nem ez történt. Liamnek esze ágában sem volt meggondolnia magát. Végül feladtam és elmentem onnan, de nem haza mentem hanem Harryhez és azóta is nála lakok. Nem akarok haza költözni mert akkor mindenki elkezdene faggatózni nekem pedig ehhez még nincs erőm.
Először még el akarok beszélgetni Liammel és elmondani neki mindent, normális körülmények között. És ha Ő még mindig utál akkor bele törődök és békén hagyom, örökre. Akár mennyire is fájni fog, bele fog kellenem törődni. Vicces, hisz ha ezt vesszük Ő volt az első igaz szerelmem és én szokás szerint elszúrtam.
Kezemet lassan felemelem majd kopogok egyet az ajtót. Idegességemben még a víz is lever miközben azt várom, hogy nyissa ki az ajtót. Remélem nem csukja rám rögtön az ajtót. Csak adjon egy esélyt, hogy elmondhassam neki az igazat. Vagyis azt, hogy tényleg szeretem és nem csak kamuból.
Hirtelen az ajtó kinyílik, de nem az a személy áll előttem akire én számítottam ugyanis Liam helyett az anyukájával vagyis Karennal találom szembe magam. Csodás, most nincs hangulatom hozzá. Tuti, hogy a fia mindent elmondott neki és most megint pont úgy utált ahogy legelőször.
Azonban mielőtt bármit is szólhatnék, Karen a nyakamba borul és elkezd zokogni. Tanácstalanul állok mint egy darab fa közben pedig azon töröm az agyam, hogy mi történhetett és Liamet miért nem látom sehol. Karen csak sír és sír én pedig bátortalanul megveregetem a vállát, ugyanis fogalmam sincs róla, hogy mi folyik itt.
- Minden rendben? - kérdezem meg végül, mire Ő észbe kap és elhúzódik tőlem és utat enged, hogy tudjak bemenni Liam lakásába. Ahogy elhagyom a folyosót különös érzés kerít hatalmába. És mikor meglátom Ruthot és Nicolát a kanapén rögtön tudom, hogy valami szörnyű dolog történt, ugyanis Liamnek még mindig hűlt helye. Nem tudom miért, de egyszerűen érzem, hogy vele van valami. Hisz a családja között kellene lenni, de nincs itt. - Hol van Liam? - vetek kérdő pillantást a jelen lévőkre, de senki nem válaszol. Kezdem lassan tényleg elveszíteni a türelmemet.
Karen felé fordulok aki az asztalnál ül és arcáról patakokban folynak a könnyek. Akkor jövök rá, hogy valami történt Liammel. Méghozzá valami borzalmas dolog. Holt sápadt arccal rogyok le az egyik székre miközben Karen valahogy megnyugszik és végre a zokogáson kívül beszélni is tud.
- Liamet, kórházba szállították és...- mondja azonban én rögtön a szavába vágok. Kórházban van? Mégis miért? Mi történt vele és én miért nem tudok róla.
- Mi történt vele? Ugye jól van? - kérdezem és érzem, hogy szemeim megtelnek könnyekkel. Remélem nincs semmi komolyabb baja mert abba bele halok.
- Pár napja alkoholt fogyasztott a szervezete pedig nem bírta feldolgozni a káros anyagot - Karen hangja elcsuklik az én szám pedig tátva marad.
Liam alkoholt fogyasztott? Hogy mi? De hiszen Ő nem ihat mivel csak egy veséje van. És Ő ezt nagyon jól tudja és be is tartotta egészen eddig. Akkor most miért volt ilyen felelőtlen mikor tudja nagyon jól, hogy nem ihat. Miért van olyan érzésem, hogy erről is én tehetek? Harry mondta, hogy Liam nagyon szarul van és erre én is rájöttem. A telefonja ki volt kapcsolva és semmilyen életjelet nem adott magáról. Azt hitte, hogyha részegre issza magát akkor azzal mindent megold? Mégis miért csinálta? - Mack, Liam élet-halál között van.-nyögi ki a fájó szavakat Karen, belőlem pedig egyszerre tör fel a zokogás.
Liam haldoklik! És erről csakis én tehetek. Tönkre tettem az életét csak azért mert magamra gondoltam. Szeretett én pedig nem gondoltam komolyan az érzéseit. Nem neki kéne most haldokolnia hanem nekem. Ő semmiről nem tehet, csakis én. Nála jobb emberrel még életemben nem találkoztam mégis Ő szívta meg az én hülyeségem miatt.
Gyorsan kitörlöm a könnyeimet a szemeimből majd egy határozott mozdulattal felpattanok a székről és kiviharzok a lakásból. Hallom ahogy utánam kiabálnak, hogy mégis hova megyek, de eszemben sincs megállni. Látnom kell Liamet most azonnal! Őt nem veszíthetem el.
Mint egy őrült, hogy száguldok London utcáin Harry autójával és mikor megállok a városi kórház előtt szinte már rohanok be az épületbe. Azonban a csarnokba érve megtorpanok, ugyanis fogalmam sincs, hogy hol lehet Liam.
Kalapáló szívvel indulok meg az információ felé mikor ismert alakokra leszek figyelmes. Zayn, Niall, Harry és Louis épp egy kávéautomata előtt állnak. Ezt nem hiszem el Ők tudtak róla és nekem nem szóltak? Harry tegnap este elment és azóta semmit nem tudok róla. És Louis? Ő mit keres itt, hisz tudtommal utálja Liamet.
Rögtön irányt változtatok majd megindulok a fiúk felé.
- Mack? - kérdezik egyszerre. Mind a négyen olyanok mintha eddig még soha nem láttam volna Őket. Az arcuk nyúzott a szemeik kisírtak. Szóval tényleg nagy gond van ha még Ők is sírnak.
- Hol van? - kérdezem és ismét elárasztják a szemeimet a könnyek. Harry gondolkodás nélkül hozzám lép majd megölel miközben halkan szipog. Niall lesüti a szemeit miközben arcán egy kósza könnycsepp folyik le. Zayn fejét az Égnek emeli és hatalmasokat nyel. Csak Louis áll távolabb, de Ő is sűrűn pislog. Azonban engem mérhetetlen düh kerít hatalmába mikor a srácra pislantok. - Teee! - engedem el Harryt és megindulok Louis felé, de Zayn elkapja a derekam és vissza húz. - Ez mind a Te hibád. Liam miattad haldoklik. - ordítok és az egész csarnok az én hangomtól vízangzik, de nem foglalkozok vele. Liam haldoklik, Louis pedig képes volt ide jönni, ráadásul úgy csinál mintha semmi nem történt volna.
- Nyugodj meg Mack - csitít Zayn miközben végig simít az arcomon. De én nem tudok megnyugodni. Utálom Louist! Tönkre tette Liamet és engem is. - Senki nem tehet arról ami Liammel történt. Ennyi erővel minket is hibáztathatnál mivel mi engedtük meg neki, hogy mennyen el egyedül. - magyarázza mire én kérdő pillantást vetek rá. Mégis miről beszél? Mélyen kifújom a levegőt és sajnálkozó pillantást küldök a megszeppent Louisra.
- Mellesleg Louis és Liam beszélgettek és kibékültek - bólint Niall komolyan. Liam megbocsájtott Louisnak?Ezt mégis hogy csinálta? Hisz Louis végett akart kilépni a bandából. - Újra szent a béke közöttük. - teszi még hozzá.
- Sajnálom Mack - pillant rám Louis a szemei pedig tele vannak szomorúsággal. - Sajnálom amiért közétek álltam. Liam szeret téged és Te is Őt. Esküszöm soha többé nem fogok ilyen ütődötten viselkedni. - az állam a padlót koptassa mikor ezek a mondatok elhagyják a száját. Louis sajnálja és elfogadja azt, hogy Liamet szeretem és nem Őt. Komolyan mi folyik itt? Ránézek a fiúkra, de azok csak halványan mosolyognak, szóval Louis tényleg komolyan beszél. Megbánta a tetteit, végre! És erre pont most jött rá?
- Akkor mostantól normális mostohatesók leszünk? - eresztek meg egy halvány mosolyt és Louis is vissza mosolyog mire én közelebb lépek hozzá és megölelem. Ez az ölelés más mint az eddigiek voltak. Csak egy közömbös ölelés érzések nélkül. Louis márt a múlt és ha akarnék akkor sem tudnék többé úgy rá tekinteni mint egy srácra akibe szerelmes lehetek. Nekem ő a mostoha bátyám és ez így helyes.
- A normálisabbnál is normálisabb, húgi. - vigyorodik el és egy puszit nyom a hajam közé majd elenged. Ez a végszó szóval mostantól tényleg így lesz. Ő is boldog lesz és én is külön- külön. És ez így helyes. Mind ketten tudtuk, hogy ami közöttünk volt az nem lesz hosszú életű. - Remélem Liammel is rendezni tudod a dolgokat addig míg nem késő - erre a kijelentésére mind a három srác lehajtja a fejét, de Harry még egy gyilkos pillantást küld Lou felé. Egy olyan nézést ami ellenem szól, vagyis, hogy ne mondjon semmit nekem.
- Hogy-hogy addig míg nem késő? - húzom össze a szemöldökeimet és kérdő pillantást vetek Louisra. A fiú elhúzza a száját majd tanácstalanul fordul a többi srác felé. Hoppá itt valamit nekem nem akarnak elmondani. És ami a legszörnyűbb Liamről nem akarnak valamit elmondani. - Mi van Liammel? - kérdezem idegesen. És ne merjetek hazudni!
- Liam veséje leállt és ha nem kap minél előbb újat akkor, meghal - néz a szemem közé komoran Harry. A mondandója még percekkel később is fülembe cseng miközben lerogyok egy székre és Harry is mellém ül és elkezdi a hátamat simogatni miközben én halkan szipogok. Tudtam, hogy súlyos a dolog, de azt hittem, hogy Karen csak tréfál és túlreagálja a dolgokat. Tévedtem, de nagyot. Ez még a rosszabbnál is rosszabb.
- De akkor miért nem adnak neki új vesét? - fakadok ki majd felállok és elindulok a lépcsők felé. A srácok persze követnek, de túl gyorsan megyek egészen addig míg Harry el nem kapja a kezem és húz vissza.
- Szerinted nem próbálkoznak? - húzza fel a szemöldökét Harry, mire én kikapom kezemet a szorításából. Ha annyira próbálkoznának akkor már rég segítettek volna Liamen. - Mack, nem csak Liam az egyetlen akinek vesére van szüksége. Vannak olyanok akik már évek óta a várólistán vannak!
- Azonban egyikőjük sincs életveszélyben! - vágok vissza, Harry pedig rájött, hogy ebben pedig nekem van igazam. Én elhiszem, hogy másnak is szüksége van vesére, de én nem veszíthetem el Liamet. Ha kell minden követ megmozgatok csak maradhasson életben. - Hol a szobája? - fordulok a többiek felé.
- Nem nagyon fogadhat látogatókat és nem is akar, ugyanis tudja az igazat...- túr a hajába Zayn szomorúan.- Vagyis tudja, hogy már csak napja, órái vagy percei vannak hátra. - hatalmasat nyelek mert megint közel vagyok a síráshoz. Elmondták neki azt, hogy meg fog halni? Ez most komoly? Ilyenkor nem biztatni kéne, hogy ne adja fel.
- Egy valamiről elfeledkeztetek...Liam soha nem adja fel! - mondom keményen és ismét elindulok, hogy megkereshessem. Niall kitér majd karon ragad, hogy kövessem majd az egyik ajtó előtt megáll és lassan benyit, de mielőtt belépne még vissza fordul.
- Nagyon gyenge és összetört. - mondja halkan mire én bólintok azonban valami oknál fogva félek bemenni. A srácok egyesével kielőznek majd én is erőt veszek magamon és utoljára belépek a szobába. Liam a szoba legvégében fekszik, és mikor észre veszi, hogy látogatói jöttek rögtön feléjük pillant és a tekintetünk rögtön találkozik. A könnyek patakokban folynak le az arcomról miközben hófehér arcát kémlelem. Soha nem láttam még ennyire össze törve. Arca nyúzott, testéből csövek lógnak ki, szemei pedig nem ragyognak. Csak néz, érzések nélkül.
Próbál mosolyogni, de nem sikerül. Túl gyenge és látszik rajta, hogy feladta. Már nem akar küzdeni és bele törődött abba a tudatba, hogy nincs vissza út.
- Liam! - zokogok fel majd a következő pillanatban az ágyához rohanok és ráborulok a mellkasára és ott zokogok tovább. Érzem, hogy próbálja kezeit a hátamra vezetni, de túl gyenge hozzá. Nem szól senki semmit. Csak a sírásom töri meg a csenget. - Én annyira sajnálom. Én miattam történt az egész. - zokogom majd felemelem a fejem. Liam még mindig mosolyog majd nagy nehezen sikerül megfognia a kezemet. Érintése jég hideg, de mégis a szívéből jön.
- Én már rég megbocsájtottam - mondja rekedtes hangon. Kitörlöm a szemeimből a könnyet, hogy tudjak rá nézni. Még így is tökéletes arca van. Hogy nem vettem én előbb észre azt, hogy mennyire szeretem? Hónapok óta mellettem volt mégsem törődtem vele. Amikor pedig meg volt rá a lehetőségem ellöktem magamtól. - De ennek most már úgyis mindegy.
- Ne mondj ilyet! - csóválom a fejem keményen. Ő nem mondhat ilyet, hiszen Ő Liam Payne!
- Mack, tudom az igazat. Tudom, hogy nincs vese amit nekem adhatnának és megfogok halni. - suttogja és akkor olyat látok amit eddig nála még soha. Sír! Arcáról hosszan folynak le a könnycseppek amiket én rögtön le is törlök. Szívszorító látvány így látni, ráadásul a többi srác is vele együtt sírnak. - Bele törődtem, úgysem tudok ellene mit csinálni - folytatja tovább, de én csak a fejemet csóválom. - Épp ezért sem akarlak így látni. Azt akarom, hogy az emlékeimben olyannak maradj meg mint ahogy megismertelek. Egy mosolygós életvidám lánynak, aki az én Batgirlem volt - simít végig az arcomon mire én felnevetek. Próbál úgy viselkedni mint akinek nem fáj, pedig tudom, hogy legbelül ordít amiért ez lett ennek az egésznek a vége. - Te voltál az első igaz szerelmem és örökre az is maradsz. Szeretlek Mack. - mosolyodik el én gyenge kezeivel végig simít az arcomon. Az érintésétől megremegek majd a következő pillanatban fölé hajolok, hogy tudjam megcsókolni.
Az ajkaink amint össze érnek, a testemet végig járja a jól ismert bizsergés és mosolyogni támad kedvem mint mindig amikor vele csókolózok. Ezzel az érzéssel soha nem tudok betelni és nem is akarok.
Mintha fejbe ütöttek volna úgy támadt egy ötletem. Elhúzódok tőle és felállok.
- Szeretlek Liam. - mondom majd mielőtt elmennék egy puszit nyomok a homlokára és kiviharzok a szobából. Hallom ahogy a srácok utánam szólnak, de eszembe sincs megfordulni. Minden idő számít és nekem meg kell keresnem...Rögtön megtorpanok az egyik orvosik rendelő előtt majd bekopogok. Egy őszülő hajú, szakállas férfi pillant le rám, de nem engedem szóhoz jutni. - Maga Liam Payne kezelő orvosa?
- Igen. - bólint majd kérdő pillantást küld felém. - Miben segíthetek? - kérdezi mire én össze szedem minden bátorságomat és szólásra nyitom a számat.
- Oda szeretném adni az egyik vesémet Neki. - mondom keményen az orvos szája pedig tátva marad.
Eldöntöttem és senki nem tudja megváltoztatni ezt. Én nem tudok Liam nélkül élni és nem is fogok. Ha nincs vese akkor majd oda adom neki én. Hisz megígértem Karennak, hogy vigyázni fogok örök életben a fiára és a szavamat be is tartom...