1

Szóval megérkezett az új történetem első része :D sokatoknak először fura lesz mivel fogalmazás stílust változtattam. Szeretek így írni. A következő rész nem holnap jön, őszintén megmondva fogalmam sincs, hogy mikor teszem fel. Nem akarom túlhajszolni magam. A biztató szavakat pedig köszönöm.

- Semmit nem jelentett a számomra az a csók - Louis meggyötört pillantást küld felém és várt a reakciómra. Azonban az én arcom ugyan olyan közömbös volt mint az elmúlt egy órában. Semmi jelét nem mutattam arra, hogy meghatottak volna a szavai. Csak ülök és fagyosan bámulok magam elé, miközben előttem még mindig az a magazin hever. Akár mennyire is nem akarok több pillantást a képre vetni, a tekintetem mindig oda vándorol és így újra átjárta az egész testemet a féltékenység és a csalódás. Egy könnycsepp csordul ki a szememből és a következő pillanatban lelököm az asztalról a magazint. Közben pedig ezer kérdés van a fejemben amikre még ma választ akarok kapni.
Az ágyamon foglaló srác pedig ezt az egész dühkitörésemet végig nézte. Arcát tenyerébe temette majd bele ordított. Félelmetesen nézett ki, sőt ennyire elborulni az agyát még soha nem láttam. Pedig szinte úgy ismerem mint magamat. - Mack tudod jól, hogy én csak Téged szeretlek. - pillantott fel rám és azt vettem észre ahogy letérdel elém majd két kezét a combomra teszi és csillogó kék szemeivel engem vizslat. Elfordítom a fejem és megköszörülöm a torkom.
- Miért tetted? - kérdezem rekedtes hangon miközben az újságra bökök. Louis követi a tekintetetem és morog egyet majd hirtelen felugrik és felveszi a szőnyegről a magazint és darabokra tépi a szemem láttára. Pár másodperc múlva már csak apró darabkák vannak a földön ami ezt az egész felfordulást okozta. Eleanor feje azonban még mindig jól kivehető ahogyan szájával csücsörít és bele mosolyog a csókba.
Azon a képen nekem kéne szerepelnem és nem Eleanor Caldernak! A világnak engem kéne Louis barátnőjének titulálniuk és nem Eleanort. Én vagyok a hivatalos barátnője még akkor is ha mindenki úgy hiszi, hogy én csak a mostohahúga vagyok. Lehet a média előtt az vagyok, de Ők semmit nem tudnak rólunk. Ez csak a mi titkunk Louis-val, lassan már egy éve.
Vicces, hogy egy aprócska mosoly mennyi mindenen tud változtatni. Csak nézed az arcát aztán észre veszi, és küld feléd egy mosolyt veled pedig az egész világ megfordul és azt veszed észre, hogy szinte minden éjjel azon a mosolyon jár az eszed. Valakinek egy mosoly semmit nem jelentene, de neked akkor az életedet változtatta meg.

Feszengve szálltam ki az anyósülésből és fogalmam se volt róla, hogy mire számítsak. Új élet Londonban egy teljesen új környezetben és nem utolsó sorban új családdal. Haragudnom kéne az apámra mivel talált magának egy nőt akit ugyan úgy szeret mint az anyámat. Talán még jobban is szereti Jayt mint az édesanyámat. De ez érthető is, hisz anya Amerikát választotta helyettünk. 
Egyik nap még boldogan vacsoráztunk közösen, a másik nap pedig arra jöttem haza az iskolából, hogy a szüleim eszeveszettül ordibálnak egymással majd anya bepakol a bőröndjeibe és mielőtt kilépne az ajtón a fülembe súgja, hogy Amerikában megtalálom és akár mikor szívesen fogad. 
Soha nem haragudtam rá- talán az elején egy kicsit- bele törődtem és szinte havonta beszéltem vele és nem egyszer el is mehettem volna meglátogatni, de soha nem tettem. Jól el voltam apámmal így kettecskén. Sőt akkor se szóltam semmit mikor kijelentette, hogy megismerkedett egy nővel akit kedvel. Életemben egyszer találkoztam Jay Tomlinsonnal és nincs rá okom panaszkodni. Ha apa boldog vele akkor én ezt elfogadom.
Azonban most mégis meg vagyok rémülve, ugyanis nem csak mostohaanyát kaptam, hanem mostohatestvéreket is. 
Az új ház előtt hatalmas káosz uralkodott. Mindenütt dobozok, utazótáskák és...veszekedő gyerekek. Apa rögtön megölelte Jayt én pedig megtorpantam a járda szélén és kérdően figyeltem az előttem történő jelenetet. Ami igazat megvallva nem volt nagyon érdekes, de nekem teljesen új volt mivel hirtelen tizennégy évesen kaptam öt új testvért akikkel eddig még személyesen nem találkoztam. Egészen mostanáig. De nem úgy néznek ki mint akiknek feltűnt, hogy valaki áll felettük.
A fiú bal kezét a kislány homlokához nyomta és úgy próbálta eltolni magától miközben jobb kezével egy focilabdát tartott és az ég felé emelte. A pöttöm kislány rettentő erőszakos volt és minden áron meg akarta szerezni magának bátyja labdáját. 
- Egyszer úgyis muszáj lesz feladnod Fizzy - vigyorogta a fiú, a Fizzynek nevezett lány pedig elkezdett csapkodni a kezével. Azt hitte, hogy ezzel valamit el fog érni, de a fiú csak még magabiztosabb lett. - Erősebb vagyok nálad, szóval ne erőlködj. - öltötte ki rá végül a nyelvét mint egy kis óvodás. 
Vicces volt ahogy veszekedtek. Elnevettem magam mire azok hirtelen felém kapták a fejüket és kíváncsian méregettek. 
- Sziasztok. - intettem egyet hanyagul a kezemmel zavartan. Fizzy egy perc alatt lenyugodott majd otthagyta a testvérét és felém vette az irányt és a következő pillanatban átölelte a derekamat. Jobban mondva azért ölelte a derekamat mivel pont addig ért fel nekem. Félénken csapkodtam meg a hátát ugyanis nem nagyon voltam hozzá szokva, hogy idegen kislányok ölelgetnek. 
- Biztos Te vagy Mackanzie, Troy lány - engedett el jókedvűen én pedig bólintottam egy aprót. Még jó, hogy őket előre felvilágosították. Legalább Ők tudták, hogy hova jönnek. Nekem apa csak annyit mondott, hogy össze költözik Jayel és Londonba vettek egy új házat ahol tökéletes életünk lesz.Eleinte tiltakoztam mivel Liverpoolban volt az életem a barátaim a nagyszüleim. Sőt el sem tudtam volna képzelni azt, hogy egyszer a fővárosba fog kellenem élni. De nem szegülhetek ellen az apámnak. - És az új tesókám is. - és megint megölelt. Kezeimet eltartottam és tanácstalanul pislogtam a fiú felé aki a focilabdájával játszott. 
De mikor észre vette, hogy figyelem, tengerkéken virító szemeit rám emelte és küldött felém egy széles mosolyt. Azt hittem, hogy rögtön elájulok mikor megláttam azt a mosolyt. Zavartan lesütöttem a szemeimet és próbáltam kiverni a fejemből az arcát. Nem gondolhatok rá, hisz nekem Ő mostantól a mostohabátyám. Szóval tiltott gyümölcs vagy mi a szösz. Pedig semmi közöm hozzá elméletileg. Hisz most láttam először. 
- Á, látom megismerkedtetek. - Jay lépkedett felém kézen fogva apámmal. Kissé furcsa látvány volt mivel eddig csak anyámmal láttam ilyen közeli viszonyban. De ha azt vesszük mostantól Jay az anyám szóval hozzá kell szoknom ehhez az egészhez. - Szóval Ő itt Felicité - bökött a szorosan mellettem álló Fizzyre aki bólintott egyet. - Ő itt Charlotte, de csak simán Lottie - mutatott a szőke hajú kislányra akinek ugyan olyan kéken virítottak a szemei akárcsak a bátyjának. - Az ikrek Daisy és Phoebe. - két aprócska lány lépkedett anyjuk felé akik olyanok voltak mint két tojás. Remek most agyalhatok azon, hogy melyik- melyik. Így is rossz a névmemóriám ráadásul Ők még ikrek is. - És az egyetleg fiú...
- Louis vagyok. - még mielőtt az anyja megmondta volna a nevét, Ő elém lépett és a kezét nyújtotta és ismét rám mosolygott. Éreztem, hogy az arcomba szökken a vér ahogyan lassan rázok egyet a kezén. 
- Örvendek a találkozásnak, Louis. - mosolyodtam el én is, mire Ő kacsintott egyet és a labdája társaságával tovább állt. 

- Miért csókoltad meg? - ismétlem meg újra a kérdésem és Louisra pillantok aki pontosan a széttépett lapok felett áll. A torkom teljesen kiszárad mikor leül mellém és testével felém fordul. Meg akarja fogni a kezem, de félúton vissza rántja azokat és szomorú pillantást küld felém. Hatalmasat nyel és látszik rajta, hogy keresi a megfelelő szavakat.
Mégis mik lehetnek erre a normális szavak? Én vagyok a barátnője és akár mennyire is próbálok nem arra gondolni, de ennek az egésznek akkor is megcsalás szaga van. Azonban nem szabadna elfogultnak lennem. Hisz én is rábólintottam erre az egész hülyeségre, Eleanor csak a munkáját végzi és valljuk be őszintén egész hihetően. Basszus, de ezt akkor sem tudom olyan könnyen lenyelni. Az egy rendes csók volt, nyilvánosan ráadásul én még csak nem is tudtam róla, hogy találkozni fognak. Pedig eddig még soha nem fordult olyan elő, hogy Louis nem számolt volna be róla, hogy találkozni fognak.
- Fogalmam sincs - csóválja meg a fejét és felsóhajt. Ez neki válasz? Azt hiszi, hogy ennyivel el van intézve ez az egész? Neki ez magyarázat?
- Louis! - ejtem ki erélyesen a nevét mire Ő összerezzen.
Fél tőlem? Ennyire félelmetes vagyok? Pedig eddig mindent meg tudtunk közösen beszélni és eddig még mindenre találtunk megoldást. Akkor ez most miért lenne más? Engem csak az érdekel, hogy mégis, hogy került tegnap este Eleanor társaságába a város kellős közepén amikor is állítólag stúdiózniuk kellett volna. Sok mindent elnéztem már. De erre most mégsem tudok bele nyugodni. Megcsókolta, képek készültek róla és engem hülyének akar nézni. Ha így folytassa akkor csak még jobban megharagszom rá és még csak a magyarázkodása sem fog érdekelni. Az pedig remélem nem fog bekövetkezni, hisz szeretem Őt. Még akkor is ha mindenki előtt titkolnunk kell az igazságot.

- Kicsit sem tetszik, hogy olyan sokat lógsz azzal a Tyler gyerekkel. - Louis mérgesen rúgta be a labdát a kapuba miközben én a hideg füvön ültem törökülésben közben pedig azt néztem ahogy a drága mostohabátyám focizik. 
Mindig is szerettem nézni, de most még élvezetesebb volt. Talán azért mert az elmúlt fél évben nem volt erre lehetőségem. A távolság pedig még jobban vonzott hozzá. Pedig elméletileg már bele törődtem, hogy szupersztár lett aki állandóan turnézik meg stúdiózik. Néha már megbántam, hogy erőszakoskodtam, hogy jelentkezzen az X-Factorba. Nagy hiba lett volna ha nem jelentkezik, ugyanis angyali hangja van.
- Nem is ismered Tylert. - válaszoltam vissza csípősen és az ég felé emeltem a pillantásomat. Szemeimet becsuktam és próbáltam élvezi a Nap gyenge sugarait. Ki akartam élvezni a meleg időjárást addig amíg lehet ugyanis London a szeszélyes éghajlatáról volt mindig is híres. Nem egyszer áztam már el így, hogy azt hittem sütni fog a Nap, aztán hirtelen beborult és elkezdett szakadni az eső. Azonban ma még egy vihar sem tudott volna vissza tartani, hogy Louis-val lehessek. 
Egy árnyék eltakarta a Nap sugarait majd kinyitottam a szemeimet és így muszáj volt felnéznem Louisra. Eszméletlen, hogy a hónapok alatt mennyit változott. Mindig is jól nézett ki, de a sztárság rettentő jót tett neki.
- Pont annyit tudok róla amennyit kell - mondta, hangjában pedig féltékenységet véltem felfedezni. Magamban jót mosolyogtam rajta. De lehet megint csak beképzelem. Hisz Louis a mostohabátyám, miért tetszenék már pont én neki? Biztos úgy tekint rám mint a húgára akire vigyázni kell. - És nagyon nem nyerte el a tetszésemet. - csóválta meg a fejét mire én elvigyorodtam. Küldött felém egy dühös pillantás mire én abba hagytam és elkomorodtam. - Még a szeme sem áll jól.
- Juj úgy néz ki, hogy valaki féltékeny. - kuncogtam fel. Louis feje minden pénzt megért. Először vörös lett mint egy paprika, majd teljesen lesápadt és a cipőjét kezdte el kémlelni. - Nem is értem, hogy miért izgat ez téged ennyire. Hisz ha kijön az új album úgyis megint turnézni mész és semmit nem fogsz tudni rólam. - álltam fel a fűről és megigazítottam a ruháimat. 
- És akkor mi van ha tényleg féltékeny vagyok? - húzta fel a szemöldökét kérdően és lépett felém egyet. A lábaim a földbe gyökereztek és hirtelen köpni- nyelni nem tudtam. Istenem mennyiszer képzeltem már el ezt a jelenetet az álmaimban. De aztán mindig felkeltem és rájöttem arra, hogy ez soha nem fog bekövetkezni. Akkor most is csak álmodok? - Igen, féltékeny vagyok Tylerre mivel Ő minden nap veled lehet és akkor csókolhat meg amikor csak akar. Nekem pedig be kell érnem rövid telefon beszélgetésekkel és sóvárgó pillantásokkal. - nézett a szemeim közé, hangja pedig szokatlanul csendes volt. Gyorsan szedtem a levegőt miközben az egyik kezemmel megcsíptem a csuklóm, hogy ébredjek fel végre. A fájdalom az megvolt és mikor kinyitottam a szemeimet, Louis még mindig vészesen közel állt hozzám. Fogalmam sincs, hogy ki űz belőlem tréfát, de ez már cseppet sem vicces.Utálom ha valaki az érzéseimmel játszik. 
- Most mit vársz, mit mondjak? - néztem rá tanácstalanul. - Az igazat akarod hallani? Hát akkor képzeld el, hogy nem járok Tylerrel ugyanis szerelmes vagyok a mostohabátyámba! - kiabáltam az arcába. Rögtön megbántam, hogy csak így a szemébe üvöltöttem az igazat. Nem lett volna szabad, hogy megtudja. Kezemet a szám elé tettem és megszeppenve pislogtam Louis felé, azonban Ő csak jóízűen mosolygott. 
- Szeretlek! - még egyet lépett felém és lassan lehajolt, hogy egy szinten legyen velem majd a következő pillanatban ajkait lágyan  az enyémekre tapasztotta. Nem löktem el magamtól, ugyanis az első találkozásunk óta erre vágytam.Hisz szeretettem.

 - Esetleg el tudnád magyarázni egy kicsit bővebben? - húzom fel a szemöldököm, mire Ő kibámul az ablakon. Esküszöm ezzel a tulajdonságával az őrületbe tud kergetni. Utálom ha nem tudok az emberekkel szemkontaktust létre hozni. A szem rengeteg mindent elárul akkor, hogyha figyelmesek vagyunk. Rengetegszer próbáltak már így átverni, de én mindig rájöttem. - Mert ebből a "fogalmam sincs" - ből semmit nem értettem meg - rajzoltam macska körmöket a levegőbe, de még mindig nem nézett rám. Kezeim ökölbe szorultnak és kicsit sem kedvesen elkapom a karját és lágyan megszorítom csak azért, hogy végre forduljon felém. - Megtennéd, hogy a szemembe nézel mikor hozzád beszélek? - emelem fel a hangomat és elérem a célomat mivel pár másodperc múlva, Louis meggyötört arcával találom szembe magam. Kicsit rosszul érzem magam, hogy kiabáltam vele ezért gyorsan elengedem a karját és elhúzom a számat. - Bocs, hogy kiabálok. - kérek elnézést mire Ő halványan elmosolyodik.
- Megérdemlem. - von vállat és az amúgy is kócos hajába túr. Késztetést érzek, hogy a hajába túrjak és szenvedélyesen megcsókoljam, de hamar elfojtom magamban ezt az érzést. - Teljesen megértelek. Én is így viselkednék a helyedben. - teszi hozzá egy kis idő után. Helyben vagyunk. Legalább át tudja érezni a fájdalmamat. De nincs igaza. Ugyanis én soha nem lennék képes vele ezt csinálni. Még akkor sem ha senki nem tud rólunk. Egyszerűen nem lenne hozzá gusztusom, hogy más pasit csókoljak meg aki nem Ő. - És szégyenlem is magam rendesen, ez miatt. - sóhajt fel és olyat látok amit eddig még soha. Egy könnycsepp csordul ki a szemeiből és eszében sincs letörölni. Engedi, hogy végig csurogjon az arcán és pottyanjon le a nadrágjára. Szemeim kikerekednek és a szívem pedig össze szorul. Louis sír, ráadásul miattam!
- Ne, csak ne sírj - szorítom meg a kezeit amilyen gyorsan csak tudom. Utálom Őt így látni. - Semmi baj...- jobb kezemmel végig simítok a kissé borostás arcán, ám Ő gúnyosan felhorkant.
- De van baj! - válaszolja, majd elkapja a kezemet és a szemembe néz. Szívem hevesebben kezd el verni és fogalmam sincs arról, hogy mi fog ezután következni. - Akár mit is hiszel most rólam, jobb ha tudod, hogy nem érdekel Eleanor - csóválja meg a fejét. Boldogsággal tölti el a szívem ezt az Ő szájából hallani. Rettentő sokat jelent a számomra. Akaratom ellenére is egy apró mosoly jelenik meg az ajkaimon.
- Louis...- suttogom, de Ő felemeli a kezét, hogy még beszélni akar.
- Tegnap este mikor végeztünk a stúdiózással Paul félre hívott. Teljesen ki volt akadva ugyanis állítása szerint a rajongóknak feltűnt, hogy mostanában milyen keveset vagyok Eleanorral. Ezért szervezett egy rögtönzött randit a városban ami abból állt, hogy végig sétáltunk a főtéren kézen fogva. Azonban az újságírókkal nem számoltunk. Eleanor valamit magyarázott a következő pillanatban pedig azt vettem észre, hogy az ajkaimat falja. Ellökni nem lökhettem el szóval hagynom kellett. De cseppet sem élveztem ugyanis egész végig Te jártál az eszembe. - az utolsó mondatnál rám mosolygott.
Sejtettem, hogy ebben az egészben is Paulnak a keze van. Miért is lenne nagy szám ez nekem? Hisz ez az egész ötlet az Ő fejéből pattant ki. Még csak esélyt sem adott nekünk a világ előtt.

- Beszéltem Paullal. - Louis jelent meg a szobámban késő éjszaka. 
Kérdezés nélkül bemászott mellém az ágyba, majd gyengéden magához ölelt és bele puszilt a nyakamba. Mint mindig most is az egész testem libabőrös lett, pedig már több mint két hónapja járunk. Néha annyira felfoghatatlan ez az egész. Hisz mégis csak mostohatestvérek vagyunk. Épp ezért nem is tudja senki sem. Mikor valaki a közelünkben van úgy viselkedünk mintha semmi nem lenne közöttünk. Hülyéskedünk, de ha valaki jobban ránk figyelne észre vennék az árulkodó jeleket. Egy véletlen megbökés, kéz simítás, percekig tartó szemezgetés. Jay és apa még mindig egymásba vannak habarodva a lányok pedig túl fiatalok ahhoz, hogy megértsék ezeket a dolgokat. Még szerencse, hogy elméletileg semmi közünk nincs egymáshoz, de akkor is fura ez az egész. A rajongókat is figyelembe kell venni, hogy Ők mit szólnának ehhez az egészhez. 
- Hogy mit csináltál? - fordultam felé és kissé eluralkodott rajtam a pánik. 
Paul a One Direction menedzsere és egyben személyi testőre is volt. Igazat meg vallva eddig még csak futólag találkoztam vele, úgy ahogy a többi sráccal is. Talán néhány szót ha beszéltem velük az egyik koncert után. Ők sem tudnak rólunk, ugyanis Louis szerint ha Ők meg tudnák akkor a világ is megtudná. Eleinte nehéz volt neki, mivel utál a barátai szemébe hazudni. Ráadásul Paulnak sem tudta, hogy hogyan adja be ezt az egészet. Hisz mégis csak furán venné ki magát, hogy egyszeresmint a mostohahúga a barátnője lett. - És mit szólt rá? - kérdeztem izgatottan. Louis válasz helyett lágyan megcsókolt és mikor elváltak ajkaink hosszú percekig az arcomat simogatta mosolyogva. 
- Igazából nem mondtam el neki, csak utalgattam rá - válaszolta szűkszavúan és jobban magához húzott. De engem nem tudott ilyen könnyel lerázni. Láttam rajta, hogy valami nincs rendben. Valami történt ami miatt szomorú lett. Kezemet a mellkasára tettem és eltoltam magamtól, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Mit mondott? - kérdeztem. 
- Még csak az öltettől is totál kiakadt. Szerinte ha ez megtörténne akkor egy csomó rajongót elveszítenék mivel ez olyan mint a vérfertőzés. Durva dolgokat vágott a fejemhez. - mesélte szomorúan. Hogy jobb kedvre derítsem egy nagy puszit nyomtam az arcára mire Ő elnevette magát és sokkal jobb színe lett. 
- Engem nem érdekel. Amúgy is, nem vagyunk igaz testvérek. Szóval akkor titkolózunk tovább. - oldottam meg a gondot egyszerűen.
- Van még valami - pillantott rám. Éreztem, hogy ebből a nézésből semmi jó nem fog kisülni. - A rajongók elkezdtek találgatni, hogy én és Harry...nos melegek vagyunk - egyszerre tört fel belőlem a röhögés. Még, hogy Louis meleg? És Harry is? Könyörgöm Harry már több nővel volt mint London összes nőnemű élőlénye. - Paul pedig kiakadt ezen a Larry Stylinson dolgon és szerinte, hogy ezt megcáfoljuk kell nekem egy barátnő...mármint egy kamu barátnő. - elhúzta a száját úgy ahogy én is. Na erre tényleg nem számítottam. Egy kamu barátnő? Minek neki kamu barátnő mikor itt vagyok én? Azt hiszem kezdem megutálni Pault. Semmi köze bele beszélni más életébe.
- Te pedig rábólintottál. - fejeztem be alig hallhatóan. Tudom, hogy bele ment. Azért ilyen szomorú. 
- Hé, Mack ez semmin nem változtat - fordította maga felé a fejem közben pedig a hátamat simogatta. - Engem nem érdekel valami modell csaj aki a pénzért kamuzik. Én csak téged szeretlek és ez ellen, ezer Paul sem tud semmit tenni. - mosolyodott el és vele együtt én is majd hagytam, hogy még közelebb húzzon magához és csókoljon meg.

- Értem. - igen ez a legértelmesebb válasz az ilyen esetekben. De most mégis mit mondhatnék? Talán azt, hogy örülök, hogy csak úgy spontán lesmárolt egy gyönyörű modell csaj aki mindig is unszinpatikus volt mivel totál látszik rajta, hogy beléd van zúgva? Igen talán ezt kéne mondanom. De nem mondom. Inkább csak ülök kukán és legszívesebben ordítanék.
- Ne csináld ezt Mack. - fordítsa maga felé a fejem Louis mire én hirtelen felállok és így úgy kell neki felnéznie rám.
- Jól vagyok nem látod? - tárom szét a kezem idegesen. Akár mennyire is próbálom magamban tartani, de a düh győzedelmeskedik felettem. Legszívesebben megkeresném Eleanor Calder és megtépném azt a jól beállított haját, majd elrohannék Paulhoz és a képébe ordítanám, hogy én vagyok Louis "nem kamu" barátnője. - Csak egy kicsit rosszul esett, hogy nem szóltál arról, hogy találkozni fogsz a kamu barátnőddel, ugyanis eddig mikor ilyen történt mindig elmondtad, hogy mire számítsak. De most az újságból kellett szembesülnöm azzal, hogy tegnap este a városban smároltál a kamu barátnőddel...
- Kétszer mondtad azt, hogy kamu barátnő - mondta vigyorogva Louis miközben felemelt két ujját és úgy állt föl és rakta kezeit a derekamra. Próbáltam ellen állni, de Ő bizonyult erősebbnek. Ha azt hiszi, hogy ilyen cuki mosollyal le tud venni a lábamról akkor téved. - Úgy látszik valaki féltékeny. - mondja énekelve mire én begrimaszoltam. Utálom, hogy ennyire ismer már.
- Én aztán nem! - húzom fel az orrom büszkén. Louis jellegzetesen felhúzza az egyik szemöldökét és úgy várja, hogy javítsam ki magam. Francba. - Na jó, talán egy iciripicirit tényleg az vagyok. - helyesbítek az előbbi mondatomon miközben az ujjammal mutatom, hogy mennyire vagyok féltékeny. Egyébként még most is hazudok mivel rettentően féltékeny vagyok, de ezt szerintem Ő is tudja. De egyszerűen nem tehetek róla. Idegesít, hogy rajtam kívül más is megcsókolhassa. Nem hatottam meg mivel Louis még mindig bujkáló mosollyal nézett. - Oké rettentően féltékeny vagyok mivel én vagyok Louis Tomlinson barátnője. Sőt nekünk kéne lennünk a Mouis párosnak. - adom ki magamból a gőzt és megsemmisülten rogyok le az ágyamra és túrok bele a hajamba. Pár másodperc múlva barátom is csatlakozik hozzám és vállamra rakja a kezét és úgy húz magához majd a hajamba puszil. Jól esik a közelsége.
- Sajnálom, ez az egész az én hibám - simogassa a hátam mire én értetlenül rá pillantok, de mielőtt megszólalnák tovább folytassa. - És ezt ma este jóvá is fogom tenni.
- Mégis hogy? - kérdezem kíváncsian. - Én örökre Mackenzie Engelwood maradok, Louis Tomlinson mostohahúga aki suliba jár. - hajtom le a fejem. Louis ezt láttán lágyan az állam alá nyúl és maga felé fordítsa azt.
- Nem, holnaptól nem - csóválja meg a fejét mosolyogva. Ezzel a mondatával csak még jobban összezavar. - Ma este lesz egy buli ahova a srácokkal hivatalosak vagyunk. Eleanor pedig nem tud jönni és Paul sem lesz jelen. Szóval nyíltan fel tudom vállalni, hogy a barátnőm vagy. - örömömben sikítok egyet és úgy ugrok a nyakába mire Ő meglepettségében hátra dől az ágyán én pedig ott csókolom az arcát ahol csak tudom. Végre nem kell többé titkolni a kapcsolatunkat.
- Lou ez komoly? Nem kell többé titkolóznunk? - kérdezem izgatottan és a csípőjére ülök miközben ő kicsit felül, hogy tudjon rám nézni.
- Bele fáradtam. Nekem nem kell kamu barátnő mikor van igazi. - válaszolja mosolyogva. - A klub előtt találkozunk és kéz a kézben megyünk be. - teszi hozzá majd felül annyira, hogy tudjon megcsókolni.