18

Sziasztooook !!!!!!!!!!!!! Jó most jelenleg nem tudok más írna csak azt h no comment :P 23 komit kaptam az előző részhez :D rekordot döntöttetek ugyanis eddig ilyen még egy fejezetemnél sem volt :)))) nagyon hálás vagyok érte és még mindig nincs vége a szünetnek :P

Tudtátok, hogy én egy látnok vagyok? Vagyis jobban mondva a jövőbe látok. Emlékeztek mikor azt mondtam pontosan akkor mikor megérkeztünk Wolverhamtonba, hogy ez lesz életem leghosszabb és legborzalmasabb hétvégéje?

Nos minden pontosan úgy van, ahogy én azt mondtam. Ez életem legrosszabb hétvégéje és még mindig itt vagyunk Liam szüleinél.

Egy kis gyors magyarázat, hogy miért is lenne kedvem kifutni a világból. Arról mindenki tud, hogy Karennel már rögtön az elején nézeteltéréseink voltak. Ez így mind rendben is van, mivel elfogadtam azt, hogy számára Danielle volt a tökéletes lány a fia számára. Szemében Liam ,volt ex-barátnője maga az Istennő aki az egyetlen olyan nő nemű lény aki boldoggá tudja tenni a gyerekét. 

Ez még mindig nem akkora probléma, hisz engem kicsit sem érdekel Liam szerelmi élete. Tőlem ha most azonnal Karen össze hozná őket akkor boldogan húznák vissza Londonba a családomhoz és minden erőmmel azon lennék, hogy tudjak kibékülni Louis-val. 

Na igen, de itt van a probléma méghozzá maga a főszereplő aki most az életem fő meghatározója. Vagyis Liam. Ugyanis a drága kamu pasimnak eszébe sincs újra össze jönni a csinos táncos lánnyal - jó a csinos jelzőt, csak az irónia kedvéért írtam le mivel így olyan szép mondat lett- sőt akár hányszor meghallja Danielle nevét hirtelen felszívódik és órák hosszat nem mutatkozik. És ez mind azért van mert már csak a puszta névtől rosszul van a lányt pedig utálja.

És igen ezt így megmondta az anyja szemébe, szombat kora reggel amikor az megint régi emlékeket hozott fel Liamnek arról, hogy milyen tökéletes párt alkottak Danival. Liam elviharzott én pedig magam maradtam a kedves anyukával. Várj, azt mondtam, hogy kedves? Bocs, az undok vén banya jobban illene ide, de mivel Liam anyukájáról van szó, nem mondok róla csúnyát. Hisz Liam egy kedves, aranyos és kedves srác míg az anyja egy szipirtyó aki utál engem. És tudjátok miért?

Miután Liam magamra hagyott Karennal az vérszemet kapott és szó szerint leüvöltötte a fejemet, hogy ez az egész mind miattam van. Szerinte a fia miattam változott meg és ezt rögtön vázolta is.

Először is, állítása szerin Liam miattam varratott magára tetoválást - hülyeség ugyanis én már úgy ismertem meg, hogy a kezén ott virítottak a varrások, szóval nem miattam- ugyanis egy magazinban azt olvasta, hogy én imádom a rossz fiúkat és ezért Liamet is ilyenné akarom változtatni. Erre szó szerint pofán röhögtem mivel nem hittem volna, hogy ennyire naiv lenne. Könyörgöm az újságírók mindent kitalálnak rólam ugyanis sehol semmit nem találnak a magánéletemről. Az össze közösségi oldalt átcsináltam privátra csak azért, hogy senki ne tudjon rólam írni. És ez által nincsenek rólam hírek így muszáj valamit kitalálni. Így született meg az a cikk, hogy imádom a rosszfiúkat ami hazugság. Oké tetszenek a tetovált srácok, de nem azok akiknek a bőrükből már semmit nem látni.
Másodszor, állítása szerint Liam egészen a felbukkanásomig egy felelősségteljes fiú volt akire mindent rá lehetett bízni mert a korához képest sokkal felnőttesebben viselkedett mint a fiatalok többsége- ja, szóval Daddy Direction, de akkor mi van azzal, hogy titkon Ő Batman? - de miután velem összejött, gyerekes és megbízhatatlan lett aki mindenből viccet csinál. A nagy szart, mikor legelőször a villában voltam Zayn elmesélte a tavaly történt Batman jelmezes sztoriját és akkor én még csak a láthatáron sem voltam. Szóval ehhez sincs semmi közöm.
Persze erről elmondtam a véleményemet a szemébe ami röviden annyiból állt, hogy : - Maga arra nem gondolt, hogy Liam élni akarja az életét és szeretne egy kicsit kitörni? Mi van akkor ha elege lett abból, hogy állandóan neki kell vigyáznia a többi srácra akik szórakoznak és buliznak míg Ő nem csatlakozhat a veséje miatt? Nem miattam változott meg. Ez az igazi Liam aki titkon egy nagyra nőtt gyerek!
Szerintem lett volna több ok is, hogy miért változott még meg miattam, de sajnos nem tudtam meg ugyanis mikor a véleményemet elmondtam, magamra hagyott.
Nem gondoltam arra, hogy tervez valamit. Pedig de. Vagyis állandóan Danielleról beszélt. Nem csak Liamnek hanem nekem is, nekem pedig ettől minél jobban elegem lett. Először még tűrtem, hogy felhozza a múltjukat, hogy milyen boldogok is voltak együtt.
Akkor történt először, hogy féltékeny lettem Danira.
Csak ültem az asztalnál miközben Karen azt mesélte, hogy három éve Liam és Danielle hogyan jött össze. Szerelem volt első látásra mind két fél részéről. Egyiküket sem érdekelte a nagy korkülönbség.
A mosoly az arcomra fagyott és hatalmasokat nyeltem. Fogalmam sincs, hogy mi ütött belém. Annyit azonban biztosra tudtam hogyha egyszer Danielle a szeme elé kerül kitekerem a nyakát amiért csak játszott Liammel mikor Ő igazán szerette.
Pont ezért is van most szükségem egy kis friss levegőre. Muszáj kiszellőztetnem a fejem, mert nem szabadnak így gondolkoznom Danielleről, hisz nekem nem ártott semmit.
Lokival együtt léptem ki a kissé hűvös és sötét utcára. Őszintén megmondva fogalmam sincs, hogy éppenséggel hova is akarok menni. Hisz egyetlen egy éjszakát töltöttem Wolverhamptonban akkor mégis honnan kéne ismernem a várost?
Lassal lépkedtem , de alig mentem pár lépést mikor meghallottam magam mögött egy ismerős hangot.
- Nincs egy kicsit késő a sétáláshoz? - miért nem lepődök meg azon, hogy Liam jött utánam?
 Megállok, hogy tudjon utolérni miközben jobb kezemet a kabátom zsebébe csúsztatom ugyanis kezdek fázni. Liam pedig addigra utol ér. Először megsimogassa a kutyáját majd kérdő tekintettel mered rám. Minek jött utánam? Hideg van és sötét, mondjuk azt nem tudom, hogy pontosan hány óra van ugyanis az valahogy nem érdekelt. Muszáj volt eljönnöm onnan mert már nem bírtam. Hülyeségeken kezdtem el gondolkodni.-Szólhattál volna, hogy lelépsz - mondja egy kissé szemrehányóan, de aztán észre veszi, hogy egy kicsit túl lőtt a célon ezzel az aggodalmasságával. - Mármint nem ismered Wolverhamptont és nem lenne jó ha eltévednél.
- Miért jöttél utánam? - próbálok úgy csinálni mint aki meg sem hallotta az előbbi beszédjét. Pedig titkon jól esett, hogy aggódna értem ha eltévednék vagy valami bajom esne.
- Mert láttam rajtad, hogy valami nincs rendben. - mondja komoran mire én megtorpanok és érzem, hogy elfehéredek.
Nincs rendben valami? Persze, hogy nincs rendben semmi. Könyörgöm alig negyed órája az ex-barátnője halálát tervezgettem mert totál féltékeny lettem rá amiért annyira szerették egymást és hirtelen bele gondoltam abba, hogy engem soha nem szeretne úgy. - Figyelj, az anyámat ne is vedd figyelembe, Ő már csak ilyen...
- Semmi sincs rendben, érted? - emelem fel a hangom mire Ő meghökken. Az egész utca az én hangomtól hangos, de nem érdekel. Én nem lehetek féltékeny Liam ex-csajaira! - Az anyádról pedig inkább ne beszéljünk.- nem érdekel, hogy az anyja.
Az a nő utál engem, akkor én miért ne utálhatnám én is? Mi lenne akkor, hogy tényleg Liam barátnője lennék? Mármint igazából, semmi hazudozás nélkül? Akkor is ugyan ezt csinálná?
- Jó, anyának voltak már jobb napjai is...- túr a hajába zavartan és lesüti a szemeit. Oké én megértem, hogy az anyja és, hogy szereti meg védi...de ez most akkor is idegesít. Védje, de ne hangoztassa előttem! Ne most mikor legszívesebben ölni tudnék mert valami nincs rendben az agyamban.
- Jobb napjai? - húzom fel a szemöldökömet és egy gúnyos horkantás hagyja el a számat. - Liam az anyád kifejezetten utál engem! - mondom meg a kész tényeket. Így hangosan kimondva tényleg tök durván hangzik. És ha bele gondolok, hogy féltékeny voltam Daniellere és elképzeltem milyen lenne Liam barátnőjének lenni a valóságban...oké Mack állítsd le magad.
Olyan, hogy én és Liam nincs. Mármint van, de csak mint barátok akik segítenek egymásnak. Nem mint, szerelmesek.
- Az lehetetlen, ugyanis téged képtelenség utálni - mosoly húzódik a szájára miközben kacsint egyet rám. A gyomromban pedig megint érzem azt a fura rúgást mint akkor mikor a villában megcsókolt. Most már kezdek megijedni, hogy mi a csoda van a hasamban.
Szó szerint lever a víz és nem állom meg, hogy ne nézzek bele a barna íriszeibe amik még a sötétség ellenére is ugyan úgy csillognak mint nappal.
- Ezen vitatkozhatnánk - horkantok fel gúnyosan és ismét elindulok a járdán, de ezúttal már Liam is velem együtt jön. Nem tudom, hogy miért mondta, de szerintem Ő sem gondolta komolyan. Vagyis szerintem, Liam sem szeretett mindig, sőt akár utálhatott is. Hisz félt tőlem, mivel mindig neki ugrottam, hogyha valami nem tetszett. A fiúk pedig nem szeretik ha a lányok bántsák őket. - De az anyáddal kapcsolatban igazam van. Nem tudom, hogy észre vetted-e, hogy hogyan néz rám. Szinte képes lenne megölni a tekintetével mikor meglát melletted, aztán pedig mikor nincs körülötte senki, Daniellet isteníti, hogy mennyire össze illetek. - és tessék, megint Daninál kötöttem ki ráadásul most még elkezdhetek imádkozni is, hogy ne vegye észre a hangomban a féltékenységet.
Liam, a Danielle név hallatán ismét felmorog a fejét pedig az ég felé emeli, de nem szól semmit. Ami jó jel. Mármint, nem érdekli Dani. És én ennek miért örülök?
- Sajnálom, hogy bele rángattalak ebbe az egészbe - mondja halkan végül mire én kérdő tekintettel meredek rá. - Anyának örökre Danielle marad a tökéletes lány aki boldoggá tud tenni engem. Dani akár mit csinált az jó volt mivel idősebb volt tőlem és anyát ez megnyugtatta mert így tudta, hogy mindig vigyáz rám egy felnőtt. Tudom, hogy csak a betegségem miatt fogadta el, ugyanis anya retteg attól, hogy történik velem valami. - magyarázza komoran mire én egy kissé kellemetlenül érzem magam mint mindig amikor szóba kerül az a téma, hogy csak egy veséje van.
Tudom, hogy fáj neki, hogy Ő más mint a többi kora béli tini. Hisz ott vannak a többiek akik szórakoznak, míg Liamnek el kell néznie ahogy körülötte mindenki alkoholt fogyaszt és lazul. És ez ellen nem tud semmit csinálni.
Így már érthető minden. Karen csak fia miatt aggódik és fél, hogyha egyszer történne vele valami akkor én nem tudnék neki segíteni, mivel még én is gyerek vagyok. Pedig ha tudná, hogy bennem megbízhat. Mármint én is épp úgy aggódok Liamért mint Danielle tette. Sőt talán még jobban is, mert ha úgy lenne én még a vesémet is oda adnám neki.
Juj, ezt komolyan én mondtam? Mióta lett Liam nekem ennyire fontos?
- Anyukád nem bízik bennem és szó szerint félt Tőled mivel én egy kicsit...
- Más vagy. - fejezi be helyettem, de nem úgy mint aki nagyon bánná, hogy én tényleg más vagyok. És igaza van ugyanis én is erre gondoltam. - Épp ezért szar ez az egész. Nem szabadna így beszélni Veled, mivel Te nem érdemeled meg.
- Liam az ilyesfajta beszédet senki nem érdemel meg - csóválom meg a fejem hevesen. De milyen aranyos már, hogy így aggódik értem. Akarom mondani rendes, nem aranyos. Ki kell aludnom magam mert nem engedhetem meg, hogy így beszéljek Liamről. Nem gondolhatok róla ilyeneket. Nem, én még mindig Louist szeretem és ha most azt mondaná akkor vissza mennék hozzá. És nem Liamet választanám ugyanis nekem Ő csak egy jó barát.  - Bele gondoltál már abba, hogy mi lesz akkor ha igazán szerelmes leszel és majd Őt is elfogod ide hozni bemutatni a szüleidnek? Mi van akkora ha az a lány nem fogja elviselni azt, hogy az anyukád mindig Danielle-hez hasonlítja és azon gürcöl, hogy újra hozzon össze téged vele?
- De az a lány erős és más mint mint a többi ... - amilyen gyorsan közbe szólt olyan gyorsan el is harapja a mondatot az én pupilláim pedig kitágulnak és hatalmas szemeket meresztek rá. Ez meg mi volt? Mármint kiről beszélt és miért szólt közbe mikor én a jövendőbeli barátnőjéről meséltem?
- Te meg miről beszélsz? - húzom össze a szemöldökömet miközben Ő elveszi a szája elől a kezét. - Vagyis jobban mondva kiről? - helyesbítek gyorsan.
- Nem érdekes - von vállat egyszerűen és, hogy ne tudja tovább faggatni kiveszi a kezemből Loki pórázát és elsétál előlem. - Hangosan gondolkodtam.
- Hazudsz! - szólok utána, de nem mozdulok. Velem ellentétben azonban Liam megtorpan és vissza fordul. Csak bámulunk egymásra szó nélkül. Miért mondtam az neki, hogy hazudik? Mert igazam van. Nagyon is érdekes ez az egész. Csak történetesen nem meri bevallani. - Szerelmes vagy Limuci? - teszem derekamra a kezem mire Ő halványan elmosolyodik és lehajtja a fejét. Komolyan érdekel. Hisz lehet, hogy van valaki akivel szívesen járna és akkor nekem nem kéne többet eljátszanom, hogy a kamu barátnője vagyok.
- Persze ,beléd - válaszolja vigyorogva mire én megforgatom a szemeimet és elindulok felé, majd mikor kellő közelségbe érek hozzá játékosan vállba ütöm. Felszisszen majd megsimogassa a pontot ahol megütöttem és már épp azon van, hogy megszólaljon mikor rá vigyorgok. - Hisz a barátnőm vagy még szép, hogy fülig szerelmes vagyok . - fejemet fogva lépek tőle távol miközben majd megfulladok a nevetéstől. Igen nevetséges ugyanis tök komolyan mondta teljes beleéléssel.
- Te nem szerelmes vagy, inkább idióta - mondom vigyorogva mire Liam felhúzza az orrát.

***

Vasárnap jó kedvel ébredek fel mivel tudom, hogy pár óra múlva már úton leszünk Londonba. Alig várom már, hogy végre elhúzhassak innen. Mondjuk tegnap este szerencsére későig sétáltunk Liammel a sötét utcákon amit eléggé élveztem, és mikor vissza jöttünk már mindenki aludt. Attól pedig még jobb kedvem lett.
Éppen, hogy csak kinyitom a szemeimet mikor a félmeztelen Liammel találom szembe magam. Farmer nadrágba áll a szoba közepén miközben az utazótáskájában keresgél. Kicsit sem zavartassa magát, hogy közönsége van. Lehet Őt nem zavarja, de engem igen mert megint ostoba dolgokon kezdek el agyalni amit nem lenne szabad, szóval ennek gyorsan véget kell vetnem.
- Khm - köszörülöm meg a torkom, Liam pedig rögtön felém kapja a fejét és elmosolyodik. Ezt nem hiszem el, hogy nem tűnik fel neki az, hogy majd' kipotyognak a szemeim Tőle. - Jó reggelt!
- Neked is - válaszolja majd végre valahára talál egy pólót és rögtön magára húzza végül pedig becsukja a bőröndjét. - Pakolj össze mert reggeli után indulunk. - utasít és kimegy a szobájából.
Eddig élete legjobb mondata hagyta el a száját. Nem csoda, hogy dúdolni támad kedvem miközben öltözködök, sőt fogmosás közben még táncolok is, annyira örülök neki, hogy végre leléphetek innen.
Igazat megvallva nem is kell össze pakolnom, mivel szinte az összes ruhám a bőröndömbe van ugyanis eszem ágában sem volt kipakolni mikor megérkeztünk. Szóval a fürdőszobából kilépve rögtön a konyhát céloztam meg, ahova mikor beléptem mindenki rám pillantott. Félelmetes, hogy Liam mennyire kiüt közülük, mármint a családból szinte senkire nem hasonlít. Ruthnak és Nicolának szőke haja van úgy ahogy Karennak is és a szemeik sem pompáznak barna íriszekben. Olyan mintha Liamet csak örökbe fogadták volna, ami persze nem igaz.
Elmosolyodok és leülök az asztal legszélére pontosan Liam mellé aki viszonyozza a mosolyomat és egy puszit nyom az arcomra amitől totál zavarba jövök. Pedig már hozzá kellett volna szoknom, mivel a családja előtt mindig így üdvözöl.
- Muszáj ilyen hamar vissza mennetek Londonba? - kérdezi kedvesen Ruth miközben aranyosan pislog öccse felé aki csak elhúzza a száját.
Egyébként Ruth és Nicola tök normálisan viselkedett velem. Szerintük jó, hogy Liamnek végre egy olyan ' barátnője' lett aki nem akarja állandóan fegyelmezni és fel tud mellette szabadulni. Állítólag nekem hála újra vissza kapták a régi zizzent öccsüket aki állandóan vigyorog, mivel Danielle mellett tiszta visszahúzódó és csendes volt, de mostanra ez eltűnt. A szívem mélyén örültem, de nem tudom, hogy miért. Szerintem ez sem miattam van.
- Sajnos igen - válaszolja Liam sajnálkozva. - De nekem stúdiózni kell mennem, Macknek pedig suli van. - teszi még hozzá mikor a nővére ismét közbe akar szólni. Az én figyelmemet azonban mégis az asztal vége felől érkező horkantás veszi el, ami természetesen Karenhez tartozik.
- Ruth, tudhatnád, hogy Mackanzie még iskolás lány - és tessék megint kezdi. Soha nem fog tudni gúny nélkül beszélgetni velem? Komolyan mit ártottam neki, hogy ennyire utál?
Kezeim ökölbe szorulnak és ezt Liam is észre veszi, mert hirtelen megsimítsa azt, közben pedig jellegzetes pillantást küld felém, hogy ne szóljak vissza. Nehezemre esik, de eleget teszek a kérésének.
- Szerintem nincs azzal semmi baj, hogy még suliba jár - meglepetten nézek Liamre aki valami oknál fogva nem néz rám. Na várjunk csak, Ő most mellém állt? Azta! - Elképesztő, hogy mekkora tehetség. - teszi még hozzá és büszkén felhúzza a orrát. Az állam a padlót súrolja mikor az utolsó mondat elhagyja a száját. Szerintem csak álmodok, mármint eddig még soha senki nem dicsérte meg a képeimet. Igazából neki sem akartam megmutatni, csak mikor hozzá költöztem és amikor kipakoltam egész végig a szobában ült, így végül meglátta a fotóalbumot a képekkel amiket én készítettem.
Hálás pillantást küldök felé, de Karen nincs ennyire elragadtatva a fiától mint én.
- Jaj Liam ne légy már ennyire naiv - mondja szemrehányóan Karen, Liam pedig csúnyán ránéz az anyjára miközben eltolja maga elől a tányérját. Ne már, hogy miattam kezdjenek el itt veszekedni. - Persze, aranyos dolog, hogy egy húsz éves lány iskolába jár és azt tanulja hogyan kell fényképeket készíteni. Igazad van, hatalmas tehetség kell hozzá. - Liam arca elsötétül, de nem engedem szóhoz jutni.
Betelt a pohár. Mostanra már nem csak utál hanem le is néz.
- Elnézést, hogy én nem egy hatalmas színpadon rázom a fenekemet egy olyan szoknyában amiből fél seggem kint van, a melleimet pedig fél világ bámulja. De persze maga szerint ez a felnőttes viselkedés és ehhez kell tehetség - mondom fagyosan Karen szemébe aki kissé meglepődik a kitörésemen. A mellettem ülő Liam szája felfelé görbül, de türtőzteti magát. A család többi tagja pedig csak ül és figyel. - Sajnálom, hogy én nem vagyok Danielle! Sajnálom, hogy maga szerint én nem tudok úgy vigyázni a fiára mint Danielle tette. Sajnálom, hogy Liam végre újra önmaga és nem akar senkinek megfelelni. Sajnálom, hogy életvidám vagyok és élem az álmaimat. - folytatom tovább kiabálva. Valahogy jó érzés ezt mint a képébe mondani ráadásul még csak a szavamba sem vág. - Törődjön végre bele, hogy Liam tovább lépett. Már nem szereti Daniellet, akkor maga ezt a döntését miért nem tudja elfogadni? És rosszul gondolja azt, hogy én engedném azt, hogy valami baja legyen. - suttogom és kerülöm a pillantásokat miközben felállok az asztaltól.
Szó nélkül megyek fel Liam szobájába és ülök le a kanapéra majd arcomat a tenyereimbe temetem. Túl messzire mentem. Nem szabadott volna így beszélnem Vele. Hisz mégis csak Liam anyja! Ezt megint jól megcsináltam. Kezdem megérteni azt, hogy miért hagy el mindenki. Louisnak is elege lett belőlem mert mindent elszúrok.
Az ajtó nyitódik mire én rögtön felkapom a fejem és Liammel találom szembe magam. Semmit nem tudok kivenni az arckifejezéséből ami rossz jel. Lehet most tényleg megutált.
- Bocsi...csak hirtelen...- képtelen vagyok befejezni.
- Tőlem nem kell bocsánatot kérned - lép elém majd magához húz és megölel. Gyengéden húz magához, míg az én kezeim csak lógnak a testem mellett.- Én megértem, hogy eleged lett, a helyedben ugyan ezt csináltam volna. - teszi még hozzá amitől jobb kedvem lesz. Nem utál. - Gyere, indulunk haza. - enged el és megfogja a bőröndjét.
Az egész család kikísér az autóhoz. Ruth és Nicola sírnak Karennal együtt, Geoff pedig vagy tízszer megígérteti mindkettőnkkel, hogy nem sokára újra vissza jövünk.
Liam be ül a volán mögé, én pedig épp azon vagyok, hogy elfoglalja a helyem az anyósülésen mikor Karen az utamat állja. Először csak néz, majd erőt vesz magán és megszólal.
- Sajnálom, ugyanis félre ismertelek - mondja majd hirtelen megölel ami meglepődök. - Liam szeret téged!
Kissé zavarodottan húzódok el majd halványan elmosolyodok és úgy ülök be a helyemre miközben Liam szélesen vigyorog.
- Én mondtam, hogy tökjó fejek a szüleim. - mondja és végre elindulunk. Válasz nélkül hagyom a mondatát ugyanis ilyen eseménydús hétvégém még soha nem volt.
Abba azonban igazat kell adnom neki, hogy Wolverhampton jó kis hely...